Az öngyűlölet fonalai
Meg szerettem volna ölni azt az embert, aki bennem van. Úgy, hogy az a test, amit felvett, szintén eltűnjön. Előbb-utóbb az öngyűlölet, amit a gondolataim, a cselekedeteim, az érzelmeim, tehát teljes egészében kimondhatjuk, hogy magam ellen tápláltam, elkezdte az apró kis fonalaival bekebelezni a fizikai valómat is. Jó alaposan megnéztem a tükörképem minden egyes adandó alkalommal: otthon, az utcán, a szomszédnál, a barátnőmnél, a barátomnál, és láttam azt, aki nem akarok lenni. Miért olyan igazságtalan az élet, hogy egy embernek nemcsak csúnya belsőt, de még annál is borzasztóbb külső gúnyát varr, hogy aztán egész életén át ezeket hordhassa, és ezekkel küzdjön? Sajnáltam magam. Aztán azt is gyűlöltem, hogy másra sem vagyok képes, csak arra, hogy sajnáljam magam. Féltékeny voltam mindenkire, és ezzel a mindenki szóval nem túlzok, mert nem volt olyan ember a városban, akit ne találtam volna szebbnek magamnál. Szebbnek, vagy jobbnak, vagy mindkettőnek. Pedig mindent megteszek érte, m
